2016. február 28., vasárnap

Fourth

Hi Guys!
Először is nem hittem volna, hogy elkészül az új rész, de hát valami különös csoda folytán sikerült befejezzem és itt is van. Köszönöm az előző részhez a kommenteket és pipákat. Kitartást a hétre az iskolában és a részhez pedig jó olvasást kívánok!
Puszi Fanni~


…: H a r p e r  P a y n e:… 


A délután folyamán miközben a kedvenc koktélos helyünkön kortyolgattunk pihenésképpen egy alak rögtön szemet szúrt nekem. Ryan eddigi próbálkozása arra, hogy jókedvre derítsen kicsit szétfoszlani látszottak. A szívem helyén valami furcsa érzés kezdett hatalmába keríteni attól a látványtól, ami a szemeim elé tárultak. Az ereimben a düh, féltékenység és csalódottság vegyes keveréke áramlott szét a vérembe jutva. A szívószálat egyre szorosabban fogtam, aminek az lett a vége, hogy megtörtem a szálat. Ryan is arra kapta a fejét, amerre én néztem, amíg ő megállás nélkül magyarázott nekem. Azonban én cseppet sem tudtam rá figyelni, mivel a tekintetemet mágnesként vonzotta Theo, amint egy másik lánnyal sétálgat. Ryan javaslatára jobb volt lelépni onnan, mielőtt ő is észrevett volna engem. Elmondása alapján képes lettem volna a szememmel megölni azt a lányt, aki maga volt a következő playboy nyuszi egy férfimagazin címlapján. Mellette pedig én egy teljesen átlagosnak éreztem volna magamat. A koktélunkat gyorsan lehúzva indultunk vissza a helyünkhöz, majd ismét a hullámok közé vetettük magunkat. Igyekeztem elterelni a gondolataimat, de ismét az a kép villant be, amint a kezük összeér. Próbáltam magam azzal győzködni, hogy nem érdekel az, hogy Theo egy egészen más lánnyal sétálgatott nevetgélve kézen fogva. Ahogyan az sem, hogy vajon lehet-e még esetleg közös jövőm vele. Abban a percben kiszerettem belőle és ürességet éreztem. Megértettem azt, hogy miért nem foglalkozott velem az óta a délután óta. Elhatároztam, hogy találok magamnak egy jobb fiút, aki mellett tényleg igazán boldog lehetek és mindig ott lesz, mellettem bármi is történjék velem. Aki támogatni fog mindenben és megvéd mindentől, amitől csak lehetséges akár még önmagamtól is. Aki mellett reggel felébredek és éjjel elalszom, miközben az arcomon egy mosoly ül ki, amit ő vált ki belőlem a puszta létezésével. Aki smink nélkül is szépnek talál és nem képes arra, hogy megbántson és ellökjön magától. Ez így mind szép és jó, de úgy érzem nem ilyen egyszerű a dolog, mivel ez inkább egy filmbeillő monológ. Ilyen fiúk sajnos a valódi nagybetűs életben nem léteznek. Ahhoz pedig, hogy ne ringassam magam ilyen álommesékben, hiszen már elég nagy vagyok. Olyan, hogy t ö k é l e t e s  nem létezik, mivel embertől függő és tárgyilagos az egész, hogy kinek mi a jó. Tág fogalom a tökéletesség pontos meghatározása. A gondolataimba merülve feküdtem a homokba és a lemenő napot szemléltem, miközben az alkarjaimmal támaszkodtam. Az életem maga a tökéletesség volt mielőtt ő ismét belépet egy ajtón, majd a következőn távozott is. Nem szabad megadnom neki azt az örömöt, hogy lássa azt, hogy milyen benyomást tett rám ismét. A gondolatmenetemből egy érintés ragadott ki. Kérdőn fordultam felé a fejemmel, amíg ő komoly arccal figyelt rám és a tekintetéből sugárzott az aggodalom.

- Még mindig ő rajta agyalsz igaz? – kérdezte, de magában szerintem pontosan tudta a választ vagy pedig leolvasott valamit az arcomról. A tekintetemet vissza is vezettem a naplemente felé és az alsó ajkamat óvatosan beszívtam. – Nem értelek Harper bevallom őszintén… nem ilyennek ismertelek meg téged. Sosem voltál ennyire oda egyetlen fiúért sem. Ha szerelmes vagy belé, amit megjegyzek, lerí rólad akár mennyire is tagadod még önmagadban is. Mond el neki, amíg nem késő. – jegyezte meg, de én egyáltalán nem értettem vele egyet.

- Nem vagyok belé szerelmes érted?! – pufogtam és kifújtam az eddig benntartott levegőt a tüdőmből, majd mély lélegzetet vettem mielőtt ismét megszólalhattam volna. – Ő csak egy egyszerű barát, aki azzal jár, akivel csak akar. Nem szólok bele az életébe és nem fogok utána futni akár csak egy szánalmas tini lány, akinek megáll az élete egy fiú miatt, aki nem foglalkozik vele. Ha ő nem kér a barátságomból, akkor az csak az ő baja engem nem érdekel. Meguntam már azt, hogy mindig én futok mindenki után és én keresem az embereket. Talán belefáradtam már abba. Ha igazán fontos lennék a számára, akkor megkeresne, de így… - hadartam és éreztem, hogy a könnyeim szúrni kezdik a szemeimet.

- Ezt most nekem próbálod bemesélni vagy saját magadat nyugtatod vele? – kérdezte, amivel ismét sikerült beletrafálnia valamibe a lelkem mélyén. A kérdését figyelmen kívül hagytam és nagyot sóhajtva feltápászkodtam a homokból. Leporoltam magamról a homokot és lenéztem Ryanre.

- Menjünk most inkább haza. Azt hiszem, szükségem van egy jó kis akciófilmre, hogy eltereljem vele a gondolataimat. – motyogtam lehunyt szemekkel.

- Tudok egy másik programot, hogy segítsek felejteni. – kacsintott rám majd egy perverz vigyorral ajándékozott meg.

- Dinka. – forgattam meg a szemeimet, majd játékosan a vállába bokszoltam. – Arról csak ne is álmodj. – tettem hozzá.

- Mégis miről? Én sosem gondolok semmi rosszra, hiszen maga vagyok a szentlélek. – tette maga elé védekezésképpen a kezeit.

- Persze, naná, hogy te maga vagy a szentlélek. – nevettem el magam, ami belőle is kiváltotta a nevetést. Tudtam, hogy csak hülyéskedik és ismét azon dolgozik, hogy elterelje a gondolataimat és felvidítson, amiért hálás voltam neki ismét. Csendben sétáltunk a házunkig, ahol a konyhában anya éppen a terítéssel ügyködött. – Szia anyu. – nyomtam egy puszit az arcára.

- Üdv Mrs Payne! – köszönt Ryan is jól nevelten.

- Sziasztok gyerekek! Na milyen napotok volt? – kérdezte érdeklődve.

- Remek, mint mindig. – húztam mosolyra a számat a hazugság pedig csak úgy égette a szám. Anyám azonban elhitte és egy mosolyt küldött felém válaszul. Ryan azonban átlátott rajtam és a pillantása átható volt. – Nem gond ha ma este Ryan is velünk vacsorázik és itt aludna nálam? – kérdeztem reménykedve.

- Dehogy gond! Ryan már olyan mintha a másik fiam lenne. – nevette el magát.

- Ezt örömmel hallom Mrs Payne mivel én magát tartom az én második anyukámnak. – kedveskedet, amitől anyámat ismét megmosolyogtatta.

Az est további része eléggé kellemes családias hangulatban telt el. A szüleim megállás nélkül vicces kis kori történeteimet mesélték, amiket szívem szerint elfelejtenék, de Ryan csak jól mulatott rajtuk. A vacsora közben teljesen megfeledkeztem mindenről, amit a parton láttam. A vacsora után nevetve dőltünk ki a szobám padlóján. Nem szóltunk semmit a másikhoz csak csendesen feküdtünk és mindketten a saját gondolatainkba merültünk.

- Mit gondolsz arról, hogy esetleg egy barátságból szerelem alakuljon ki? – kérdezte csendesen, amit én nem igazán tudtam mire vélni. Néhány pillanatig emésztgettem a kérdését mielőtt megszólalhattam volna.

- Hát egy bölcs embert idézve azt mondanám, hogy a szerelem és a barátság kölcsönösen kizárja egymást. Nem lehetsz valakinek a barátja miközben szerelmes vagy belé. Legalábbis én így vélem, de ez most, hogy jutott eszedbe? – feküdtem oldalra és rá néztem. Ő a plafont bámulta és látszott rajta, hogy habozik abban, hogy elmondja-e az igazat nekem. – Tudod, hogy bízhatsz bennem. – simítottam végig a karjain és bátorítóan mosolyogtam rá, noha ő még mindig nem nézett énrám. Azonban most úgy éreztem bántja valami, de nem tudja, hogy miként tudja elmondani nekem.

- Van egy lány, akivel már régóta nagyon jóban vagyunk. Néha szívjuk egymás vérét, de mindazok mellett nagyon jó barátom, de úgy érzem, kezdek belezúgni bár, tudom, hogy nem helyes mivel a barátságunk sokkal fontosabb annál, hogy tönkretegyem azzal, hogy elmondom neki. Mindegy nem is olyan fontos. – húzta savanyú mosolyra az ajkait.

- Nincs olyan, hogy nem olyan fontos. Ha szereted, akkor el kell neki mondanod, mert nem szeretném mindennap a fancsali képedet nézni. Gondolj bele abba, hogy lehet ő az igazi a számodra és elengednéd, mert nem mered neki elmondani azt, hogy mit érzel iránta. Képes lennél végignézni azt, hogy másik fiú mellett találja meg a boldogságot és az orrod előtt tegye ezt mind meg? – kérdeztem tőle, ami úgy tűnik rávette arra, hogy rám emelje a tekintetét, de abból semmit sem tudtam kiolvasni.

- Ezt pont te mondod Harper?! Komolyan?! Kicsit ironikusan hangzik ez a te szádból. – mondta, majd rögtön hozzátette. – Sajnálom, nem akartalak megbántani. – hadarta és sajnálkozó pillantásokat küldött felém.

- Semmi gond, azt hiszem, ebben igazad van. – motyogtam és lehunytam a szemeimet.

- Ez nem az a Harper Payne, akit én évekkel ezelőtt megismertem. Az a Harper küzdött azért, amit szeretett volna, amíg meg nem szerezte. Ha tetszik az a fiú, akkor tegyél érte, hogy a tiéd legyen. – mondta biztatásképpen.

- Az a Harper valahol eltűnt és inkább beletörődik abba, hogy az élet még dolgozik az ő love sztoriján, ami elképesztően menő lesz akár hiszen akár nem. – kacsintottam rá, majd a fejét megrázva nevetni kezdett. Feltápászkodtam a földről és a dvd lejátszóm felé araszoltam, majd az egyik kedvenc filmünket helyeztem be. A film közben minden mást kizártam és csak a képernyőre összpontosítottam. A film közepe felé a szemhéjaimat egyre nehezebbnek éreztem, majd végül lecsukódtak és az álmok mély birodalmába kerültem.


:::…:::…:::…:::…:::…:::


Valóban ezt akarom-e? Biztosan megéri kockáztatni valamit csak azért, mert képtelen vagyok beismerni az érzéseimet magamnak? Képes leszek úgy tenni mintha semmit sem éreznék iránta csak azért, mert félek. Félek attól, hogy visszautasítana, és azt nem viselném el. Utálom, hogy ilyenné váltam miatta, hiszen Ryannak igaza volt abban, hogy én nem ilyen vagyok. Azonban ha ő nem keresi a közelségemet, akkor nekem sem lenne szabad így kétségbeesve siránkozni utána, amikor semmi sem volt köztünk. A gondolatmenetemből a telefonom csörgése szakított ki. Habozás nélkül nyúltam érte a fürdőkádam melletti székhez és húztam végig rajta a zöld csíkot.

- Igen Mia? – szóltam bele, de csak a szipogása és a sírása hallatszott. – Mia valami gond van? Mi a bajod megsebesültél? – kérdeztem aggódva és a légzésem kezdett egyre szaporább lenni a félelem miatt, hogy szeretett barátnőmmel esetleg valami súlyos probléma van.

- Harper áttudnál jönni hozzám most azonnal? – kérdezte és ismét sírni kezdett.

- Persze! Azonnal indulok. – hadartam, majd bontottam is a vonalat. Magam köré csavartam a törülközőmet és a szobámba siettem, ahol magamra kapkodtam egy rövid ujjú kockás inget és egy farmer sortot. A slusszkulcsommal és a telefonommal a kezembe siettem lefelé, ahol belebújtam a converse tornacipőim egyikébe és a szüleimnek szóltam, hogy elmegyek itthonról. Az autómmal igyekeztem minél gyorsabban menni, hogy mihamarabb Mia mellett lehessek és megtudhassam, hogy mi a baja. Úgy érzem, most mindennél fontosabb az, hogy mellette legyek. A piros lámpáknál idegesen doboltam az ujjaimmal a kormányon. Amikor leparkoltam a házuk előtt futva tettem meg az utat a bejáratukig, ahol a csengőre nyomtam a kezem és egészen addig el nem engedtem, amíg ki nem nyitották az ajtót. A testvére engedett be meglepő módon. Amikor megkérdeztem merre van a nővére a szobája felé irányított. A lépcsőjükön kettesével szeltem a fokokat, majd a szobaajtaját verni kezdtem. Könnyes szemekkel nyitotta ki azt és miután beléptem a nyakamba borult.

- Harper nagyon szépen köszönöm, hogy idejöttél. – sírt és a hangja remegett.

- Tudod, hogy mindig számíthatsz rám, bármiről is legyen szó, de most már áruld el, hogy mi a problémád rendben? – fogtam meg a kezét és vezettem az ágyához. Nagyot sóhajtva kiment a fürdőszobába és egy zsebkendőbe csomagolt valamit nyomott a kezembe. Amikor kibontottam egy terhességi tesztet véltem felfedezni. Értetlenül és döbbenten tartottam és egyszerűen nem tudtam elhinni. A teszt pozitív volt, ami azt jelentette, hogy az én gyönyörűséges szőke barátnőm gyermeket vár. – Mia… ez biztosan jó eredmény? – kérdeztem tőle bár a válaszát előre sejtettem.

- Sajnos igen. Ezen kívül vagy öt tesztet megcsináltam már és mindegyik pozitív lett. Harper az életemben befellegzett hivatalosan is. Nem készültem fel erre és a szüleim is nagyon ki fognak akadni, ha ezt megtudják. Harper én nem tudom, hogy mit csináljak. – hadarta kétségbeesve, majd egy újabb sírógörcs ragadta magával.

- A baba apjával beszéltél már? – kérdeztem tőle. Ő csak aprót biccentett.

- Nem kell neki a baba és én sem. Teljesen egyedül maradtam ezzel a gonddal. – motyogta és lehunyta a szemeit.

- Mekkora egy szemétláda! Ugye nem az a köcsög az apja, akire én gondolok? – kérdeztem a fogaimat összeszorítva.

- Sajnos, Tom az apja. Azon a bizonyos házibulin fogant meg. – sóhajtotta.


- Esküszöm, hogy kicsinálom Barkert. Leszedem a golyóit és utána megetettem vele. – dühöngtem és a lelki szemeim előtt elképzeltem a jelenetet. – Ne aggódj, semmitől én végig melletted fogok maradni, megígérem. Bármi is történjen én itt leszek veled és segíteni fogok amiben csak tudok. – mondtam és szorosan átöleltem. Ezt pedig komolyan is gondoltam. Nem számít, hogy mi fog történni a jövőben az biztos, hogy én itt fogok lenni mellette és támogatni fogom akár miről is legyen szó. Ugyanis ez egy jó barát dolga, hogy ott legyen a másiknak. Ha ez fordított esetben történne, tudom, hogy ő is ugyanezt tenné értem.  

2016. február 22., hétfő

Third

Hi Guys!
Sajnálom a késést, de megérkezett az új rész. Nem szeretnék magyarázkodni, mert untatni sem szeretnélek titeket és a drága időtöket rabolni. Az előző részhez a kommentekre még nem volt időm válaszolni, de holnap igyekszem rá. Köszönöm az előző részhez a kommenteket és a pipákat. Jó olvasást!
Puszi Fanni~



::: H a r p e r  P a y n e :::




Erős fejfájással ébredtem fel. A szemeimet képtelen voltam egyszerűen kinyitni, mivel az erős fény bántotta a retinámat. A tegnap estéből nem sok emlékem maradt meg. Igazából arra sem emlékszem, hogy miként kerültem haza. A kezemmel tapogatózni kezdtem az éjjeliszekrényem felé, hogy megnézzem az órát. Azonban a szekrénynek és az órámnak hűlt helye volt. A levegőbe kalimpáltam még a kezemmel, hogy biztosra menjek abban, hogy a szekrény nincs ott. A szemeim is kipattantak és rémülten néztem körbe a számomra idegen szobában. Egyszerűen fogalmam sem volt róla, hogy hol lehetek, de a gyomrom görcsbe rándult. A ruháim rajtam voltak, de az még nem azt jelenti, hogy nem történhetett semmi. Már csak az a kérdés, hogy ki hozott ide és az ide az pontosan hol is van. A szüleim száz százalék, hogy soha többet nem fognak utcára engedni. Abban is egészen biztos vagyok, hogy aggódnak értem, amiért nem jelentkeztem, hogy nem megyek haza éjszakára. Reményeim szerint azt gondolhatják, hogy ott aludtam Mianál. Kimásztam az ágyból és lassú és óvatos léptekkel kinyitottam a szobaajtót. Kikukucskáltam a résnyire nyílt ajtón, majd elindultam a fehér színű folyóson lefelé a mahagóni lépcsőn lefelé. A korlát kellemes bársonyborítás fedte, amit az ember szívesesen érint meg. A falon egy hosszú polc húzódott végig, amin különböző zenei díjak és lemezek helyezkedtek el. A lépcső alján egy újabb folyosón találtam magamat, amit egy nagy boltív kötött össze egy tágas és hatalmas nappalival. Fogalmam sem volt róla még mindig, hogy hol lehetek, amíg meg nem pillantottam egy képet a szekrényen, amiről a Horan házaspár nézett vissza. Szinte már egyszerűen semmit sem értettem, hogy mégis mit keresek itt és miként kerültem oda.

- Felébredtél Csipkerózsika? – jött egy ismerős hang a hátam mögül, amitől megtorpantam. A hajamat hátradobva fordultam felé és néztem rá, amíg ő a formás ajakit egy szexi féloldalas mosolyra húzta. Magamban elmotyogtam egy imát, amiért csak ő az és nem egy teljesen vadidegen fiú és főképpen nem Niall bácsi az.

- Theo! Hogy kerülök ide? – kérdeztem tőle és beharaptam az alsó ajkamat. Ő kuncogni kezdett és megrázta a fejét egyszerűen. Leült a kanapéra és a lábait felrakta az asztalra, majd megpaskolta maga mellett a helyet. A fejemet lehajtva leültem mellé és a lábaimat felhúztam magam elé és az államat a térdeimre helyeztem.

- Teljes képkiesés van a tegnap estéből? – kérdezte kissé játékosan. Aprót biccentettem, mire ő folytatta. – Eléggé megleptél tegnap éjjel egyáltalán nem számítottam arra, hogy ittas állapotban foglak találni akkor, ha felhívlak telefonon. – mondta jókedvűen még mindig, mire én közbevágtam.

- Mi beszéltünk telefonon? – szaladt ki a számon és attól féltem, hogy ittas állapotban vajon miket mondhattam neki. Ezért sem szeretek alkoholt inni, mert annak mindig csúnya következményei vannak. Ez is egy kiváló példa rá: elveszítem az emlékeimet.

- Igen, mert elmentem hozzátok, hogy lenne-e kedved filmet nézni velem, de a szüleid mondták, hogy bulizni mentél. Azután felhívtalak hazafelé jövet, de te azt akartad, hogy elmenjek oda ahol vagy. Nem akartam elmenni, de a hangodból hallottam, hogy valami nem stimmel veled így végülis elmentem oda. Szerencsére éppen időben érkeztem, mivel az egyik srác majdnem megerőszakolt odakint a teraszon. Azután elhoztalak ide, mert mégsem hagyhattam, hogy vezess olyan állapotban. A szüleidet felhívtam és mondtam nekik, hogy a bulit meguntad és eljössz hozzám filmet nézni és itt is alszol. Azt üzenték, hogy semmi gond és jó szórakozást kívántak. Nagyjából ennyi történt tegnap este. Ja meg folytattuk az ivást nálunk aztán csókolózni kezdtünk, majd lefeküdtünk. – vonta meg a vállát egyszerűen és a kezeit összefonta a feje mögött. Az arca teljesen komoly volt, amitől én teljesen berezeltem. Az nem lehet, hogy lefeküdtem vele és nem emlékszem rá, hiszen annak minden pillanatára emlékezni szeretnék, akár csak a csókjára és az érintésére.

- Komoly? – szaladt magasra a hangom és vele együtt a szemöldököm is. Nem tudom, hogy mit olvashatott le az arcomról, de hirtelen kitört belőle a hangos nevetés.

- Nem, de viszont tényleg jó szórakozást kívántak a filmezéshez. Azonban te annyira kivoltál ütve, hogy azon nyomban elaludtál, amint a vendégszobába vittelek. – mesélte, amitől én egyszerre éreztem magam nyugodtnak és egyben csalódottnak is.

- Hülye! – bokszoltam bele játékosan a vállába. – Nem tudtad, hogy nem illik a lányok szüzességével szórakozni? – szökött ki a számon véletlenül, amit utána egyből meg is bántam.

- Bocs, nem tudtam. – mondta megbánóan, majd hogy a hangulatot enyhítse az oldalam csiklandozásába kezdett. Hangosan kacagtam és könyörögtem, hogy fejezze be, mivel így is majd szétmegy a fejem. Azonban ő nem foglalkozott velem, hanem tovább kínzott. A könnyeim már szabályosan folytak a nevetéstől. Óvatosan a csípőmre ült és esélyt sem adott arra, hogy meneküljek tőle. – Gyere, adok gyógyszert. – szállt le rólam és maga után húzott a konyhájukba. Leültetett az asztalhoz és a szekrényhez lépett. Néhány pillanat múlva néhány pirulát és egy pohár vizet helyezett le elém. Megvárta amíg beveszem őket, majd ismét visszahúzott a nappaliba.

- Lassan haza kellene mennem. – motyogtam, amikor leültem mellé.

- Hova ilyen sürgősen? Azt hittem, hogy ma csinálunk valamit közösen, mint régen. Ahhoz, hogy igazán jó barátok legyünk ismét sok időt kellene együtt töltsünk. Én arra, gondoltam nézhetnénk, valami filmet azután pedig kimehetnénk a medencéhez. – sorolta a terveit lelkesen. Talán igaza van abban, hogy ismét össze kellene csiszolódnunk, hogy a barátságunkat megalapozzuk.  – Azt is javasolhatnám még, hogy igyunk valami finomat Niall bácsi bárszekrényéből. – húzta széles vigyorra az ajkait.

- Igazad van Horan! Teljes mértékben, hiszen másnaposan mi is lehet annál jobb, hogy ismét leigyam magam?! – tettem fel a költői kérdést, majd a szemeimet forgattam.

- Ugyan már Payne! Lazíts kicsit csak szórakozok. – emelte fel játékosan maga elé a kezeit védekezésképpen. – Viszont a filmnézést komolyan gondoltam. Van rengeteg dvd a szekrényben szóval egyet választhatnánk. A gyógyszer pedig addig meg is hozná a végére a hatását. – mondta továbbra is lelkesen. Végül elfogadtam az ajánlatát és egy humoros film mellett döntöttünk, ami nem más volt, mint a Fák jú tanár úr. Az egész filmet végignevettük és a film végére valóban kezdtem magam jobban érezni. Azonban ettől függetlenül még nem kapott el az a vágy, hogy alkoholt fogyasszak. Az ebéd közledtével Theo úgy határozott, hogy rendel egy kis kínai kaját, amit utána szintén jó hangulatban fogyasztottunk el.

- Nekem lassan ideje lenne hazamennem, hogy apuék lássák azt, hogy még élek és egészben vagyok. – kuncogtam el magam, majd a telefonom kijelzőjét figyeltem.

- Rendben. – mondta és közben a mobilját nyomkodta ő is. Hát ennyit arról, hogy egymásra figyelünk és próbálkozunk összebarátkozni ismét. Nem igazán udvarias az, amikor hozzá beszélek és ő annyira sem méltat, hogy rám nézzen.

- Holnap találkozunk? – kérdeztem tőle egyszerű hangnemben. – Theo hozzád beszélek! – kaptam ki a kezéből a készüléket és játékosan a hátam mögé dugtam.

- Nem tudom még, majd akkor csörgök oké? – kérdezte én pedig az alsó ajkamat rágcsálva bólintottam egyet. – Visszakapom a telefonom? – kérdezte és a varázslatos kék tekintetének nem tudtam ellenállni. A tenyerébe pottyantottam, majd óvatosan feltápászkodtam. – Várj, kikísérlek a kocsidhoz. – állt fel ő is és egymás mellett lépkedve igyekeztünk kifelé.

- Hát akkor, szia Horan. – nyújtottam a kezem egy pacsira búcsúzásképpen.

- Szia Payne. – húzta vigyorra a tökéletes ajkait, majd belecsapott, aztán hirtelen valahogy a karomnál fogva szorosan magához rántott és átölelt. Mosolyogva ültem be a volán mögé és kissé fájó szívvel hajtottam el tőle. A rádióban valami pörgős popzene szólt, aminek a ritmusát a kormányon doboltam. Miután hazaértem leparkoltam a garázsban és a kezemmel végigsimítottam a szeretett autóm motortetőén. A cipőmet lerúgva mezítláb csattogtam felfelé a szobámba. A táskám ledobtam az ágyamra és a fürdőszobába vezetett a további utam. A ruhámat a földre dobtam és a fehérneműtől is megszabadultam. A hajamat egy lófarokba kötöttem a fejem tetejére, majd beléptem a zuhany alá. A vizet kellemes hőmérsékletűre állítottam és hagytam, hogy a víz lehűtse a felhevült testemet. A sminkemet is hagytam, hogy lemossa, majd a kedvenc csoki és rózsa illatú tusfürdőm után nyúltam, aminek az illata szokásához híven most is elvarázsolt. Miután leöblítettem magamról a habot, elráztam a csapot és egy törülközőt magam köré csavarva léptem be a szobámba. A felöltözés után tiszteletemet tettem a konyhába, hogy lássák épségben hazakerültem karcolások vagy bármiféle baleset nélkül. Ezt pedig egyrészről Theonak köszönhetem. A szobámban ücsörögve a falat bámultam amikor a húgom nagy lendülettel landolt az ágyamon.

- Chloe! Minden oké? Mi ez a hiperaktívság? – kérdeztem tőle kuncogva, mire ő csak vigyorogva nézett rám.

- Mesélj el mindent. Milyen volt a tegnap este? Pasinál aludtál vagy miért nem jöttél haza eddig? – esett nekem a kérdésáradatával.

- Fogjuk rá, hogy pasinál aludtam, de ne gondolj semmi rosszra… a bulin valahogy a puncsba alkohol került és sikerült tőle becsiccsentsek és valahogyan reggel Theonál ébredtem fel. – sóhajtottam nagyot, a drágalátos húgocskám arcára pedig még nagyobb vigyor kerekedett. Ennyit arról, hogy figyelmezettem, hogy ne gondoljon semmi rosszra. Arra az elhatározásra jutottam, hogy inkább ráhagyom, hogy higgyen amit csak akar, ugyanis én tudom, hogy mi az igazság és mások véleménye pedig nem igazán izgat.


:::…:::…:::…:::…:::


Hangosan sóhajtva csaptam be a szobám ajtaját miután Ryant magam elé engedtem. Ismét eltelt egy hét az iskolából és szerencsére ismételten péntek délután van. Theoval lassan már két hete nem beszéltem mióta eljöttem tőle az a bizonyos szombat délután. Egy részem hiányolja őt míg a másik teljesen a jó oldalát látja annak, hogy nem találkozunk. Van időm arra, hogy mással foglalkozzak és véletlenül se tudjak beleszeretni ismét, mert félek annak nem lenne jó oldala. A barátaim pedig ebben rengeteget segítenek, akár csak a testvéreim. Jó az öcsém orrára nem mertem rábízni már a titkomat miszerint fogalmam sincsen, hogy mit érzek Theo iránt, hiszen számomra is megmagyarázhatatlan. Tudom, hogy ő sosem tekintene rám olyan szemmel, mint esetleg én rá. Az pedig eléggé szánalmas dolog lenne a részemről, hogy belezúgjak egy olyan fiúba, aki még a barátjának is alig tart. Két ember vajon hogyan tudott legjobb barátságból úgy eltávolodni egymástól, mint két idegen? Miért keresett meg az a vacsora után és akarta, hogy ismét barátok legyünk, ha most ismét ellök magától? Én nem kerestem volna őt, de ő megtette és ennek így most nem sok értelmét látom. Az a biztos, hogy nem engedhetem közel magamhoz, mert nem tudnám elviselni a visszautasítását ismét.

- Szóval akkor mi lesz a program? – kérdezte érdeklődve Ryan, miközben leült az ágyamra és ezzel kirántott a gondolatmenetemből.

- Nem is tudom. – rágcsáltam az alsó ajkamat.

- Megint rá gondoltál igaz? – kérdezte és a hangja komoly volt. Nem akartam neki hazudni hiszen az egyik legjobb barátom. Így végül megsemmisülve fúrtam bele az arcomat a párnába. – Jaj te lány! Mit tegyek, hogy végre ne rajta agyalj?! – tette fel a költői kérdést. – Á meg is van… szörfözni megyünk utána pedig ha a szüleid is megengedik itt aludnék és valami jó filmet néznénk. Mit szólsz hozzá? Hékás ne fojtsad meg magad azzal a párnába. – nevette el magát és kihúzta a fejem alól a párnát. – Minden oké igaz? – kérdezte, miközben furcsa és vicces grimaszokat kezdett vágni, amitől a nevetés azonnal kitört belőlem.

- Minden remekül hangzik. – mondtam, majd átöleltem. – Köszönök mindent Ryan. – motyogtam.

- Mikre vannak a barátok?! – tette fel a költői kérdést. – Na irány és húzd fel a bikinidet, mert megyünk le a partra most azonnal. – adta ki a parancsot, amit én szívesen teljesítettem. Odakint még mindig hőség volt és ahogyan a papucsommal  a kezemben sétáltam a forró homokban szinte perzselte a talpam, de most valahogyan nem tudtam vele foglalkozni ugyanis a tenger sós illata teljesen elvarázsolt hű szokásához híven. Ryan próbált közben ismét nevettetni, amit nem volt nehéz elérnie. Nála jobb barátot kívánni sem tudnék, hiszen mindig ott van mellettem, amikor valami problémám akadna. Ezért pedig mindig rettentő hálás vagyok. Sokan mondják, hogy egyes fiú-lány barátságok biztosan nem létezhetnek mivel az egyik fél mindig többet fog érezni a másik iránt, még ha ő azt észre sem venné. Azonban szerintem ez hülyeség ugyanis Ryan hosszú évek óta a legjobb barátom és sosem tekintettünk úgy a másikra. Olyanok vagyunk a másik számára, mint a testvérek és azok pedig köztudottan nem szeretnek bele a másikba. Az első utunk James szörfdeszka kölcsönzőjéhez vezetett, ahol egy-egy öleléssel és puszival köszöntem neki, amíg Ryan egy pacsival üdvözölte. A deszkáinkat miután megkaptuk lepakoltuk a törülközőinket egy csendes kis zugba, majd a farmer sortomat lehúzva magamról kentem be a karjaimat naptejjel.


- A hátamat bekennéd? – kérdeztem Ryantől, aki szíves örömest teljesítette a kérésemet. Kicsit hagytam, hogy a bőröm beszívja a krémet közben pedig a tengert figyeltem. Ismét csak azok a gondolatok lepték el az elmémet, hogy elképzelni sem tudnám magam a világon máshol. Miután a vízbe értünk és beúsztunk a mély vízbe, ahol a legjobb hullámok voltak, majd versenyezni kezdtünk, hogy ki tud tovább állva maradni a deszkáján. A nap további részében pedig eszembe sem jutott Theora gondolni ugyanis Ryan minden percben igyekezett lefoglalni, hogy remekül érezzem magam. Ezt pedig sikeresen elérte ismét, amiért ismételten csak hálás voltam neki. Tudom, hogy jöhet számtalan barát és szakítás, de tudom, hogy ő mindig itt lesz mellettem és támogatni fog. Ez pedig fordított esetben is igaz, hiszen ő is számíthat rám majd bármiről is legyen szó. Ez pedig bizonyíték arra, hogy igen is létezik fiú és lány között egy igazán jó barátság. 

2016. február 8., hétfő

Second

Hi Guys!
Ismét sajnálom a késést, de az indokaim ismét csak azok, amik mostanában mindig. Viszont sikerült befejezzem a részt. Hibák még lehetnek benne mivel nem volt időm átolvasni, de amint tudom kijavítom. Köszönöm a kommenteket és a pipákat az előző részhez. Jó olvasást!
Puszi Fanni~




::: H a r p e r  P a y n e :::


Egy száll fehérneműben sminkeltem magam a fürdőszobai tükröm előtt miközben a szobámban hangosan szólt a zene. Őszintén bevallva semmi kedvem sem volt elkészülni és elmenni itthonról, azonban tudom, hogy Mia úgysem hagyná ennyiben, hogy nélkülem menjen el Tom Barker szokásos házibulijába. Szívem szerint bebújnék az ágyamba a számítógépemmel az ölemben és filmet néznék vagy pedig írnám a beadandó dolgozatomat. Tudom, hogy elég strébernek tűnők amiatt, hogy péntek este a bulizás helyett a tanulást választanám, de őszintén kinek van kedve ahhoz, hogy csont részeg tinik közt üldögéljen hajnalig? Amúgy sem szeretem annyira az alkoholt főleg nem az emberekre gyakorolt hatását. Nem értem az embereket, hogy miért kell ahhoz segg részegre inni magukat, hogy ,,jól érezzék” magukat, amikor a nélkül is tudnának szórakozni. Legalábbis én tudok alkohol nélkül is múlatni és kikapcsolódni. Azonban néhányan attól érzik, csak jól magukat másnap pedig szenvednek a fejfájástól, de olyankor egy cseppet sem tudom őket sajnálni, sőt véleményem szerint meg is érdemlik. Megértem én azt is, hogy inni kell, de lehet azt mértékkel is tenni. Miután elkészültem a sminkemmel belebújtam egy sötétkék háromnegyedes ujjú mini ruhába, aminek az ujját és a hátát csipkék fedik. A hajamat a sütővasammal begöndörítettem, majd egy körülbelül egy kiló hajlakkot magamra fújtam. A fekete magas sarkúmmal és a ridikülömmel indultam meg lefelé. A szüleim a nappaliban tévéztek összebújva miközben az asztalon egy üveg bor volt mellette pedig egy-egy borospohár. Úgy látom ma jobb lesz az, ha nem leszek itthon. Szeretem a romantikát, mint minden korombeli lány, de szingliként nem igazán tudom elviselni a nyálas dolgok látványát. Bár nem mintha párkapcsolatra vágynék, hiszen így is remekül megvagyok a barátaim mellett. Egy barát amúgy is csak lekorlátozna és elvenné szinte minden időmet, amit a tanulásra kellene szentelnem.

- Már indulsz is? – kérdezte érdeklődve édesapám.

- Elviszem a kocsimat is. Nem maradok olyan sokáig és úgysem iszom. Majd jövök. – nyomtam puszit az arcukra.

- Ugyan már tinédzser vagy és nyugodtan szórakozz a barátaiddal, de természetesen vigyázz magadra. Ha bármi gond adódna, akkor feltétlenül telefonálj. – vágott közbe anyu.

- Oké-oké. – motyogtam, majd a slusszkulcsomat felkapva indultam meg a garázs felé. Amikor elindultam a rádióval kezdtem el énekelni és az egyik piros lámpánál megállva írtam egy sms-t Mianak, hogy hamarosan ott vagyok érte és jó lenne, ha most kivételesen nem kellene rá fél órát várakoznom ugyanis fehérneműbe rohangál a szekrénye előtt, mert nem tudja eldönteni, hogy milyen ruhát vegyen fel. Valami csoda folytán, amikor leálltam a hídjukon már topogott is kifelé a házukból. Egy vörös ruhát viselt, ami gyönyörűen állt az alakjához.

- Szia csajszi! – köszönt, amikor beült az anyósülésre. – Készen állsz a bulira? – érdeklődőt és a vak is látta rajta, hogy ő mennyire be van zsongva ettől a paritól már most. Nem szerettem volna ünneprontó lenni így igyekeztem lelkesnek mutatni magam. – Hidd el nekem, hogy nagyon jól fogod magad érezni. Ha jól hallottam ott lesz Ric Grey is és azt csiripelték a madarak, hogy eléggé bejössz neki. – kacsintott rám, mire én csak a szemeimet forgattam rá. Ric valóban helyes fiú, de mégsem tudnám magamat mellette elképzelni és azt is kötve hiszem, hogy én valóban tetszenék neki.

- Túl élénk a fantáziád Mia. – mondtam, majd gázt adtam a kocsinak és elindultunk a parti helyszíne felé. Az út odafelé elég jó hangulatban telt. Miaval együtt énekeltük a dalokat és a piros lámpáknál az ujjaimmal a kormányon doboltam a ritmust. Talán mégsem volt olyan rossz dolog otthon maradni a szobám rejtett kis zugában. Az autót pár házzal odébb tudtam csak leparkolni onnan pedig gyalog tettük meg a maradék utat a bejáratig. Már kintről hallatszót a zene hangos basszusa odabent pedig majd meg süketültem tőle. Odabent tele volt az egész ház korunkbeli fiatalokkal, akik szemlátomást jól mulattak. Jó páran táncoltak, míg mások a falat támasztva beszélgettek. Mia szinte egyből magamra hagyott, amikor meglátta Tom-ot. Szép kis barátnő, de elnézem, neki mivel tudom, hogy tényleg szerelmes abba a fiúba. Csak ezért jöttem el ide semmi másért, de ki tudja talán én is jól fogom érezni magamat még ha ezt most még nem is hiszem el. A konyhába mentem egyenesen, majd egy pohár üdítőt megragadva igyekeztem elvegyülni a többi ember között. Amíg az italommal voltam elfoglalva, addig a táncoló embereket figyeltem.

- Szia. – ült le mellém Ric, amitől én teljesen meglepődtem.

- Szia. – mondtam és kortyoltam egyet ismét az italomból.

- Azon gondolkodtam, hogy miért ül itt ez a gyönyörű lány egymagába egy ilyen nagyszerű buliban. – mondta, de belőlem kitört a nevetés ettől az ócska dumától. Nem hiszem el, hogy minden jól kinéző pasi ezzel próbálkozik, ahelyett hogy normálisan megszólítaná csak a lányt. – Van kedved táncolni velem? – kérdezte reménykedve és egy szívdöglesztő mosolyt küldött felém. Kis gondolkodás után felé nyújtottam a kezem és hagytam, hogy a táncparkettre húzzon. A pörgős zenére a csípőmet jobbra-balra ringattam és éreztem, ahogyan Ric keze a hasamon pihen. Igyekeztem nem tudomást venni róla, de a lehelete csiklandozni kezdte a nyakamat, ahogyan apró csókokat hagy rajta. Bevallom Ric igazán helyes fiú talán még el is tudnám magamat mellette képzelni, mint a barátnőjét, de ez a tempó nekem akkor is gyors. Nem szeretem, mikor azt hiszik, hogy attól mert jól néznek ki és menők rögtön az ágyukba tudnak csalogatni, mint egy kis buta libát. – Van kedved feljönni az egyik emeleti szobába? – kérdezte a fülemhez hajolva. Rögtön abbahagytam a táncolást és éreztem, hogy ledermedek. Leráztam magamról a kezét és szembefordultam vele. Kérdőn felvontam az egyik szemöldökömet és a mellem előtt összefontam a kezeimet.

- Seggfej. – mondtam, majd otthagytam. Úgy éreztem, hogy nekem elég is lesz ebből a buliból. Kár volt eljönnöm, hiszen ebben a társaságban valahogy nem találom a helyemet, ami egy bizonyos szempontból nevetséges, hiszen ők nagyrészt az iskolatársaim, akikkel nap mint nap összefutok az iskolában. Próbáltam megtalálni Mia-t, hogy szóljak neki, hogy hazamegyek. Bőven elég volt ennyi részeg tinédzsert látnom ma estére. Azonban nem igazán jártam sikerrel a barátnőm keresgélése közben. A konyhában töltöttem magamnak az asztalon kirakott puncsból és nagy kortyokban döntöttem magamban. Éreztem, hogy az alkohol szétáramlik a testemben és rögtön megbántam azt, hogy ittam belőle. Így tuti nem vezethetek különben azt a jogosítványom bánná, ha útban hazafelé keresztezné az utam egy rendőrrel. Nem hinném, hogy a szüleim ellennének tőle ragadtatva, hogy az őrsre kellene értem befáradniuk. Az érzékszerveim lelassultak és lassabban tudtam gondolkodni is. Aztán egyszerűen nem érdekelt semmi más, hanem ismét táncolni kezdtem néhány szurkolólánnyal együtt. A táskámban lévő telefonom rezegni kezdett és azt gyorsan próbáltam felvenni.

- Harper! Előbb voltam itt nálatok, de a szüleid mondták, hogy bulizni vagy. Hoztam egy jó kis filmet és rágcsálnivalót is. – szólt bele Theo az arcomra pedig egy hatalmas vigyor szökött.

- Theo! Sajnálom, ma nem vagyok otthon. – nevettem el magam és kicsit megtántorodtam, de szerencse, hogy ő a vonal másik feléről mit sem sejt. – Van kedved eljönni ide? – kérdeztem nagylelkűen miközben még mindig vigyorogtam, mint akinek nincs ki mind a négy kereke.

- Már elindultam hazafelé majd talán máskor. Azért köszönöm a meghívást. Jó a buli egyébként? – kérdezte érdeklődve, de a jókedvem egy kicsit lelankadt az miatt, mert nem jön ide.

- Nagyszerű, de sokkal jobb lesz ha idejössz. Elküldöm üzenetben a címet. – mondtam nemet nem tűrő hangon, majd ismét valami oknál fogva nevetni kezdtem, mint mindig amikor kicsit a pohár aljára nézek.

- Harper, te be vagy rúgva? – kérdezte döbbenten.

- Azt hiszem egy picit talán igen. – vonogattam a vállam, amit ő nem láthatott.

- Küld azt a címet gyorsan, mert elhozlak onnan, mielőtt valami bajba keverednél. – sóhajtott nagyot én pedig ismét rettentő boldog lettem, amiért idejön csakis miattam. Már éppen mondtam volna neki, hogy mennyire várom, amikor bontotta a vonalat. Ahogyan csak tudtam igyekeztem lepötyögni a pontos címet és elküldeni neki. Miután az sikeresen megtörtént nem tudtam, hogy idebent várakozzak rá vagy pedig odakint a ház előtt. Végül is a teraszt választottam. Ismét iszogatni kezdtem és már türelmetlenül várakoztam Theora. Az időérzékemet pedig már egy jó ideje elvesztettem.

- Harper cica! Odabent már agyon kerestelek téged odabent. Nem volt szép tőled, hogy csak otthagytál bent. – ült le mellém szorosan.

- Ric kopj le rólam légy szíves. Azt hittem te más vagy, mint a többiek, de rájöttem, hogy te is csak egy beképzelt majom vagy, aki csak arra megy rá, hogy megdöntse a nőket. Kösz, de abból nem kérek. – mondtam és próbáltam lelökni magamról a kezét, ami a combomat simogatta. – Nem akarok tőled semmit se. – tettem hozzá és undorodva néztem rá.

- Ugyan már Harper cica, ne csináld ezt. – mondta akár egy durcás kisgyerek, aki nem kapja meg azt, amit akar. – Tudod, hogy mennyire tetszel nekem és ha jól tudom én is igencsak bejövök neked. – vigyorgott nagyképűen.

- Ha eddig tetszettél is egy nagyon picikét az már elmúlt. El kell, hogy keserítselek, sajnálom. Menj, keress magadnak valami másik csajt, de engem már hagyj békén. – löktem le magamról ismét a kezét, de ő egyre erőszakosabban tapizott. – Fejezd be légy szíves! – szóltam rá, de mintha a falnak beszéltem volna.

- Azt mondta elég lesz, nem érteted meg?! Talán süket vagy gyerek?! – szólalt meg egy erényes hang, amire azonnal elengedett és az illetőre meredt gyilkos tekintettel. Engem pedig az a hang rögtön a nyugalom tengerére varázsolt, mivel tudtam, hogy most már semmi bajom nem eshet, mivel ő itt van.

- Te meg ki a fene vagy? – állt fel, de rögtön megtántorodott.

- Az, aki mindjárt ellátja a bajodat, ha most azonnal nem húzol oda befelé. Meg ne lássalak még egyszer a közelében világos? – mutatott felém, majd elkezdte befelé lökdösni. Majd visszatért hozzám. – Veled minden oké? – kérdezte aggódva és a gyönyörű szép kék szemeivel áthatóan vizslatott. Aprót bólintottam, majd megpróbáltam felállni, de kissé szédültem. – Gyere, segítek, most pedig elviszlek innen. – nyúlt a lábam alá és könnyedén felkapott. Hadakozni készültem vele, de túl gyengének és részegnek éreztem magam ahhoz. A fejemet a vállára hajtottam és a finom illatát magamba szívtam. Az arcomra pedig levakarhatatlan vigyor kerekedett, amit Theo közelsége váltott ki belőlem. Beültetett óvatosan az autóm anyósülésére ő pedig kocogva kerülte meg a kocsit és a volán mögé ült. Bekötötte a biztonsági övem, majd a sajátját is. Szó nélkül gyújtást adott rá és elindult. Nem tudtam azt, hogy merre tartunk és valahogyan nem is érdekelt. A tekintetemet végig rajta tartottam és igyekeztem nem elhányni magam, mivel az nem vetne rám jó fényt. Bár már most is meglehet rólam a véleménye saját magában, amit nem mer kimondani, de biztosan arra gondol, hogy egy felelőtlen tini lány vagyok. Nem is tudom, hogy mennyi idő telhetett el, mire egy villa előtt találtam magam az autóban. Ismét a karjába fogva vitt befelé, de az ajtó előtt kicsit a saját lábamra helyezett, de az egyik karjával még így is a derekamnál fogva tartott magához, hogy nehogy elessek. A másik kezével a zárral babrált, majd ismét felvéve vitt be a nappaliba. Ismeretlen hely volt, de a falon képek lógtak Niall bácsiról és Lottie néniről, így sejtettem azt, hogy az ő házukba hozhatott. Kis időre eltűnt, majd egy pohár vizet nyomott a kezembe. – Idd meg ezt. – adta ki az utasítást, amit szinte azonnal teljesítettem.


- Nem láthatnak így meg Niall bácsiék. Elfogja mondani apámnak és akkor nekem végem lesz abban teljesen biztos vagyok. – estem kissé pánikba. 

- Ne aggódj nincsenek itthon egész hétvégén. Golfozni mentek a klubba, majd csak vasárnap este jönnek haza. Segítek felmenni az emeletre a vendégszobába. Jobb lesz, ha kialszod magad, mert van egy olyan érzésem, hogy holnap nagyon másnapos leszel. – vigyorogta el magát. Igaza van, de valamiért úgy éreztem, hogy egyáltalán nem vagyok álmos. Azonban tényleg jobb lenne, ha aludnék, mivel fent áll az esélye arra, hogy hülyét csinálok magamból előtte még ennél is jobban és különböző dolgokat fecsegnék ki. Bólintottam, mivel többre úgy éreztem nem vagyok képes és ahogy láttam és érzékeltem, most nem is várta el tőlem azt, hogy beszéljek. Ismét a térdhajlatom alá nyúlt én pedig a nyaka körül összefontam a karjaimat és úgy kapaszkodtam belé. Egy hatalmas franciaágyra helyezett le és takart be. Óvatosan végigsimított az arcomon, majd egy „jó éjszakát” elmotyogása után rögtön az álmok mély birodalmába csöppentem. Hallottam, ahogyan még ő is jó éjszakát kíván, majd leoltja a lámpát és magamra hagy. Rettentő hálás vagyok érte, amiért eljött értem és vigyázz rám. Azonban a szüleimnek még így is egy magyarázattal tartozom, amiért nem mentem haza, de majd valami jó dolgot kitalálok addigra. Most arra tudtam csak gondolni, hogy másnap miként fogom ezt tudni meghálálni Theonak.